A videón rögzített performance egy szimbolikus utolsó sétát jelenít meg, ahol az alkotó édesapját kíséri. Az elengedést egy olyan környezetben kísérli meg végrehajtani, ami édesapjának is lételeme volt: a természet és a víz közelségében. „Pézman Andrea a családi nemzedékek történetére helyezi a hangsúlyt. Fia és édesapja széke, egymással szembesítve, egyfajta koreográfiai-kompozíciós párbeszédet alkotnak. Egyértelmű a kapcsolatuk fontossága. A széket általában egy ember potenciális helyének tekintjük, az üres szék pedig a távollétének jelképe. Az üresen maradt hely itt a fizikai elérhetetlenségre utal, az idő visszafordíthatatlanságára, amelyet csak egy pillanatra lehet megállíttani, azt is csupán az egyéni és kollektív emlékezetben…“
Silvia L. Čúzyová