„A tér (az ártéri erdők az Öreg-Duna partján – szerk.) olyan erővel hatott rám, hogy amikor először megközelítettem, úgy éreztem magam, mintha egy szent helyen járnék, mintha akaratlanul is egy meditáció közepébe csöppentem volna. Ez teljesen új élmény volt számomra: a tér különleges megtapasztalása, a függőleges és vízszintes dimenziók, az égbolt és az elvonuló felhők összekapcsolódása. Az ágakból készült munkák talán kissé emlékeztetnek korábbi rajzaimra, de nem az volt a célom, hogy visszatérjek a régi műveimhez. Sokkal inkább abban reménykedtem, hogy e különleges élmény hatására valami teljesen újat hozhatok létre – olyasmit, ami képes dokumentálni azokat a napokat, amelyeket együtt töltöttünk a szimpóziumon.”