Gyenes Gábor témája a táj, az épített és természeti környezet sajátosan „vajkai“ egymásba kulcsolódása – egy olyan „biotóp“, melyen belül még a horizont fogalma sem magától értetődő. Ahelyett, hogy a táj (a sok helyütt még mindig megszokott módon) idillként, érintetlen felületként – vagy éppen egy élesen különváló szféraként (a kultúra ellentéteként vagy passzív alapzataként) jelenne meg, mely pusztán magán viseli a technika vagy esetleg a szennyezés nyomait, a videó tudatosan a szabályozások, tiltások és technikai-mérnöki intervenciók (és ezek egymásra utaltságának) logikája felől közelít Vajka környzetéhez.
A montázsszerü képsoroknak egyszerre van egy elidegenítő hatása, ugyanakkor a film épp ezáltal mutat rá a mérnöki infrastruktúra, a technikai közvetítések, beavatkozások és a „tulajdonképpeni“ természeti táj szoros és sokszoros összefonódására. Vajka és környezete a tranzit, a nyersanyag- és „táplálék“-cirkuláció aspektusán rajzolódik ki előttünk – miközben minden, amit látunk, mozgásban, folytonosan átalakulóban van. Maga a „falu“, – a (lakó)közösség, a lakhatás – témája egyetlen szekvenciába sűrítve villan fel: a gátak, zsilipek, csatornák, sorompók, tiltó- és jelzőtáblák közepette egy sornyi fecskefészek jelenik meg: a vándormadár sárból és fűből (ízig-vérig „ökologikus“ módon) létrejött lakósejtjei eközben maguk is egy vasbeton műtárgy párkányzatán tapadnak meg (mely egyszerre képezi egy autóshíd és egy zsiliprendszer részét).