szkennográfia
Slávik a számára eddig ismeretlen táj, Helemba és környéke felfedezéséhez egy kézi szkennerrel lát hozzá: akár az idegen tájakat tanulmányozó tudósok vagy önjáró tudományos eszközök, Mars- és Hold-járók esetében, az anyagot – jelen esetben a környezetet – felépítő apró elemek lesznek kutakodása tárgyai. Célja a pillanatnyi állapot feltérképezése, a dokumentálás igényével. Az alkotói folyamat exploratív jellege azt eredményezte, hogy míg a szkennográfiával való korábbi kísérletei során az eszköz volt a stabil elem és ehhez igazodtak a szkennelt felületek, ezúttal megfordul a dolgok hierarchiája, és maga a téma válik elsődlegessé, így a szkenner médiummá válik: a létrejövő vizualizációkon keletkező torzulások annak szabálytalan mozgatásából keletkeznek, létrehozva a látottak értelmezési keretét.
A képeken a természet az emberi beavatkozás ellenére megmaradt, pusztuló zárványként jelenik meg az amúgy is amortizálódó konstrukciók között, utóbbinak jó példája a málló, készültekor is tökéletlen betonfelület. Ezek a mesterséges szerkezetek ugyan maguk is a természet helyére épültek be, azonban éppen azok elhasználódása vonzza az alkotó tekintetét – a különböző emberi jelek (betűk, számok) is dekonstruálódnak a képeken, elidegenedésükben mintha egy idegen nyelv vagy civilizáció jeleivé válnának, de olykor maga a korrózió áll össze jel(szerű) képződményekké. A képek korlátozott színpalettája is ezt a percepciót erősíti meg, ahol az élénkebb sárga szín csupán a figyelmeztető jeleken – így például a lépcsőfokok végét jelző felfestésen – jelennek meg. A felfedezés eredményeképpen arra is rácsodálkozhatunk, hogy a specifikus helyszínen készült mintavétel általános diagnózisként is értelmezhető, hiszen az más területeken is hasonló eredménnyel ismételhető meg.